Címlap → A környezetvédelem intézményrendszere
2.3

A legmostohább ágazat a környezetvédelem az elmúlt években. Mind az intézményrendszer hatásköre, mind költségvetés poziciója visszaszorulóban van. A környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek egyre kevesebb költségvetési támogatásra számíthatnak, sőt komoly boszorkányüldözést folytat ellenük a kormány.

2.5

A környezetvédelmi intézményrendszer feladat- és hatásköre

A nemzeti parkok feladat- és hatásköre az elmúlt években folyamatosan szűkült: hatósági jogköreiket elvonták és a környezet- és természetvédelmi felügyelőségekhez telepítették, létszámukat és területi jelenlétüket csökkentették, majd a folyamat betetőzéseképpen 2013-ban a vidékfejlesztési miniszter az újonnan kinevezett, az állami földprogramért felelős államtitkárhoz helyezte a "nemzeti parkok vagyonkezelésében lévő földek" hasznosításának felügyeletét. Miközben a hazai természetvédelmi szakma többségi véleménye szerint a legfontosabb védett természeti területek tulajdonlása és kezelése alapértelmezésben nemzeti parki feladat kellene hogy legyen, a valóságban egy ezzel éppen ellentétes tendencia tapasztalható, amelynek a szakmai megalapozottsága több mint kérdéses.

2.0
2.5
2.0

A zöld civil szervezetek helyzete

2002-től folyamatosan csökkent a környezetvédő szervezetek számára pályázható összeg, a 2014-es keret csupán 70 millió forint, amely az eddigi mélypontot jelentő 2013-as 85 millió forintnál is jelentősen kevesebb (2011-ben még 119 millió forint volt a keret). A Nemzeti Együttműködési Alap 3 milliárdjára elvben a zöldek rendelkezésére is áll, ám az ottani döntési struktúra nem átlátható: a kormány közeli pénzosztók csak a közvetlen politikai haszon reményében támogatnak civil vagy annak mondott szervezeteket, és ilyen haszonra a környezetvédő civilektől nem számít.