2,5

Foglalkoztatás

A statisztikai adatok kisebb javulást mutatnak 2010-től, és így úgy tűnik, hogy az országnak sikerült legalább részben teljesíteni EU 2020-as foglalkoztatási célját. Ugyanakkor a foglalkoztatás számításának módszertana, az a tény, hogy rengetegen vesznek részt közmunkaprogramokban, valamint az, hogy a külföldön dolgozó magyarok is beleszámítanak a statisztikába, azt jelenti, hogy nehéz megbecsülni a munkaerőpiac valódi javulását Magyarországon ezen statisztikák alapján.

Foglalkoztatási arány

százalék
Sources of data: 
KSH

A közmunka eredményeképpen nő a foglalkoztatási statisztika, és a választás előtti téli "beiskolázás" miatt még a szezonális ingadozás is eltűnt.

Foglalkoztatási arány regionálisan

százalék
Sources of data: 
KSH

A regionális különbségeken még a közmunka intézménye sem tudott érdemben enyhíteni.

A képzettség és a foglalkoztatás kapcsolata

Foglalkoztatási ráta a 15-64 éves lakosság százalékában
Sources of data: 
Eurostat

Az alacsonyan iskolázottak vagy képzetlenek foglalkoztatásának szintje továbbra is különösen alacsony Magyarországon. A népesség ezen részének mélyen átlag alatti foglalkoztatottsága nagy mértékben megmagyarázza az általános alacsony foglalkoztatottságot Magyarországon. A 37,9 százalékos szint messze elmarad az 52 százalékos EU-átlagtól. Bár a helyzet önmagában rossz, a 2008 és 2012 közötti időszak semmilyen értelemben nem hozott gyökeres változást. 

Az aktivitási ráta növekedése

százalék
Sources of data: 
Eurostat

A válság óta nő az aktivitási ráta, a környező országoknál nagyobb mértékben. A többlet növekedés a közmunka statisztikajavító hatásának köszönhető.