Címlap → Infrastruktúra
3,0

Infrastruktúra

A vezetékes ivóvíz-ellátás és a szennyvízcsatornák hálózata kiépültnek mondható. Utóbbi esetében gyakran felesleges és túlzott műszaki tartalmú, nem fenntartható megoldások születtek. A közúti infrastruktúra sokat feljődött, de csak az autópályák tekintetében, az alacsonyrendű utak, így a kistelepülések elérhetősége országos átlagban rossznak mondható. A vasúti infrastruktúra lényegesen lassabban fejlődik, a pálya rossz állapotban van. Az elővárosi közlekedés járműállománya jelentősen javult.

Átmeneti ivóvízellátás nem megfelelő ivóvízzel ellátott településeken

köbméter
Az adatok forrása: 
KSH

A 2000-es évektől már csak kevés elepülésen kellett átmeneti ivóvízellátást biztosítani.

Közüzemi víztermelés és -veszteség

1000 köbméter
Az adatok forrása: 
KSH

 

 

Magyarországon 2003 és 2012 között az egy főre jutó éves közüzemi víztermelés fokozatosan csökkent (a teljes időszak alatt mintegy 15 százalékkal). Ennek oka elsősorban a magas vízár és a csatornázott területeken a szintén jelentős szennyvíz-elvezetési díjnövekedés volt. A közüzemi vízművek által kitermelt víz egy főre jutó mennyiségét az Európai Unió tagállamaival összehasonlítva Magyarország mutatója (2012-ben 60 m3/fő) a második alsó ötödbe esik, ami víztakarékosságra utal. A háztartások vízfogyasztása a rendszerváltás óta közel 40 százalékkal csökkent, a gazdálkodó szervezeteké pedig az akkor érték egyharmadára esett vissza, egyértelműen az árak növekedése következtében. 

A vízkitermelés mértéke csökken, de ezen beül a veszteség mértékő enyhén nő, ami a közműhálózat rossz állapotát mutatja.

 

Települési szennyvízelvezetés és -tisztítás

1000 köbméter
Az adatok forrása: 
KSH

 

 

Magyarországon a települési szennyvíztisztítási index értéke 2000–2011 között 35 százalékponttal csökkent, ami a magas hatékonyságú – legalább biológiai fokozatú – szennyvíztisztító telepek üzembe helyezésének köszönhető. (A szennyvíztisztítási index a települési szennyvízkezelés fejlettségének mértéket mutatja be, figyelembe véve a tisztítási hatásfokozatot. Minél kisebb az értéke, annál hatékonyabb a tisztítás). A közüzemi szennyvízgyűjtő-hálózaton elvezetett összes szennyvíz mennyisége a rendszerváltás óta egyfolytában csökken, jelenleg az akkori mennyiségnek már csupán a fele (436 millió köbméter). A teljes mennyiségből 430 millió köbméter a tisztított szennyvíz, és 317 millió köbmétert mechanikai, biológiai és III. fokozatú tisztítással (amelyben a biológiai fokozat végtermékeként keletkezett szervetlen anyagokat, például a nitrátokat, foszfátokat távolítják el) is kezelnek. Magyarországon a csatornabekötéssel rendelkező lakások aránya 2012 végén 74,5 százalék volt. A közel teljes körűnek tekinthető vezetékes ivóvíz-szolgáltatáshoz képest (2012-ben 94,2 százalék volt a vízvezeték hálózatba bekapcsolt lakások aránya) a közműves szennyvízelvezetés 2012-benmintegy 20,1 százalékos elmaradásban volt (KSH). A közműolló értéke Budapesten és Győrben a legkisebb.

 

Az autópályák hossza

kilométer
Az adatok forrása: 
Eurostat

2008 óta jelentős autópályaépítési program zajlott le az országban, így nagyjából kialakult a gerinchálózat. Túlárazott, felesleges és korrupcióval kísért beruházások zajlottak, melyek hatására még inkább átterelődött a forgalom a vasútról a közútra.