Címlap → A zöld civil szervezetek helyzete
2,0

A zöld civil szervezetek helyzete

2002-től folyamatosan csökkent a környezetvédő szervezetek számára pályázható összeg, a 2014-es keret csupán 70 millió forint, amely az eddigi mélypontot jelentő 2013-as 85 millió forintnál is jelentősen kevesebb (2011-ben még 119 millió forint volt a keret). A Nemzeti Együttműködési Alap 3 milliárdjára elvben a zöldek rendelkezésére is áll, ám az ottani döntési struktúra nem átlátható: a kormány közeli pénzosztók csak a közvetlen politikai haszon reményében támogatnak civil vagy annak mondott szervezeteket, és ilyen haszonra a környezetvédő civilektől nem számít.

A környezetvédő civil szervezetek állami támogatása

millió forint

2002-ben még majdnem 1 mrd Forint állt a zöld civil szervezetek rendelkezésére, akkor még viszonylag jól működött az állami feladatok átvállalásának rendszere. Azóta viszont gyakorlatilag megszűntek a pályázati úton elnyerhető állami források, így nagy bajba kerültek a trsadalmi környezetvédők.