Címlap → Egészségügyi közkiadások
2,0

Egészségügyi közkiadások

Az egészségügyre fordított költségvetési kiadások 2011-ben nőttek, főképp az egészségügyi dolgozók béremelése miatt, amely azonban még így is jóval alatta marad a régió átlagának. A kiadások továbbra is 2 százalékponttal alacsonyabbak, mint a GDP-arányos EU-átlag. Az egészségügy eredményei nem feltétlenül tükrözik ezt, mindazonáltal a költés alacsony aránya tetten érhető az egészségügyi dolgozók számának drasztikus csökkenésében, amely már a szolgáltatások folytonosságának megszakadásához is vezetett több alkalommal. A költés maga nem cél, azonban jól jelzi a források eloszlását.

Állami egészségügyi költés

a GDP százalékában
Az adatok forrása: 
Eurostat

Magyarországon az állam egészségügyi hozzájárulása egyre alacsonyabb.

Az állami költés aránya az egészségügyben

az összes költés százaléka
Az adatok forrása: 
Eurostat

A teljes egészségügyi költés kevesebb, mint 65%-át adja az állam Magyarországon, és ez a régióban a legalacsonyabb arány.

Garancia és hozzájárulás a TB-alapok kiadásaihoz

millió forint
Az adatok forrása: 
KSH

A beszedett járulékokból már nem lehet az egészségügyi rendszert finanszírozni, ezért az adókból kell kipótolni a gyógyító költségvetést kipótolni, Ennek a mértékét mutatja az ábra.