Címlap → Képzettség
3,5

Képzettség

A diplomások aránya a 30-34 évesek között jelentősen nőtt a vizsgált időszakban. A 2013-as felsőoktatási reform hatásai ebben a statisztikában csak az évtized vége felé lesznek láthatóak, és a diákok növekvő mobilitása miatt a teljes negatív hatás nem is lesz látható. Jeles osztályzat illeti a teljesítményt, mivel 9 százalékpontnyi javulás volt a vizsgált időszakban, és amennyiben fennmarad a javulás üteme, az uniós átlag elérhető távolságban van (ez utóbbi valószínűsít hető, hiszen a kétezres évek expanziójának eredményei látszanak majd a következő évek statisztikában).

Felsőoktatásban tanulók száma

1000 fő

Adott évben érettségizettek közül a felsőoktatásba jelentkezettek százalékaránya

Az adatok forrása: 
KSH

2010-től már a nappali tagozatosok száma is elkezdett csökkenni, és évről évre egyre kevesebb érettségizett fiatal jelentkezik a felsőoktatásba.

Diplomások aránya a 30-34 évesek között

százalék
Az adatok forrása: 
Eurostat

A diplomások aránya a jelzett korcsoportban komoly növekedésnek indult, elkezdődött a felzárkózás az EU átlag szintjére. 2012 után viszont több olyan lépés is történt a felsőoktatásban, ami le fogja lassítani ezt a folyamatot.

Korai iskolaelhagyók

százalék
Az adatok forrása: 
Eurostat

Csökken, de még mindig 12% a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon. A tankötelezettségi korhatár leszállítása valószínűleg nem fog segíteni a helyzeten.

A semmiféle képzésben nem részesülő fiatalok aránya

A 18-24 évesek aránya
Az adatok forrása: 
Eurostat

Drámaian növekedik a legfeljebb középiskolai végzettséggel rendelkező, 18 és 24 év közötti, nem foglalkoztatott, illetve oktatásban és képzésben nem részesülő fiataloknak az aránya. E folyamat mögött egyszerre érzékelhető a gazdasági válság és a felsőoktatási kínálatszűkítés hatása.